kávéházi hetilap

1.

Speciális áremelés

Történet a múltból (1976). Ebben az esztendőben Montrealban olimpia volt, Egerben pedig termelési gyakorlat a másodéves építészhallgatóknak. Az olimpián mindössze négy érmet szereztünk, miközben Egerben Jankó, Tibi meg Cike nagyon sokat megtudtak arról, hogy mi történik a pult munkás oldalán. Megtudták például, hogyan keletkezik napról-napra extraprofit egy pincér életében. Pedig a felszolgálás nem volt benne a tananyagban, igaz nem is profilja egy műszaki főiskolának. De profiljává vált négynapnyi felszabadult élet után három teljesen elszegényedett főiskolásnak, akiknek még volt hátra huszonöt napjuk a termelési gyakorlatból. Csak nem volt egy fillér rávalójuk sem. Mert az otthonról hozott, egyébként nem kevés apanázs, fejenként kétezer forint, pontosan négy nap alatt teljesen elfogyasztották. Ott álltak pénz nélkül, és még három hetet Egerben kellett maradniuk. Egyedül szállásuk volt, meg ebédjük a munkahelyen. Igaz nem teljesen legálisan, de volt.  

Adva volt a feladat: pénzt kell szerezni valahonnan. Rövid négy nap is elég volt nekik ahhoz, hegy megfelelő helyismeretre tegyenek szert a városban. Pontosan tudták, hogy mikor nyit és mikor zár a Sörkert, és azt is, hogy mikor érdemes lemenni a Kazamata Borozóba, hogy milyen jó és olcsó kisfröccs van a Jóbarát Vendéglőben. Igen sok barátra tettek szert, amíg mindezt kitanulták. S mint tudjuk, a tanulás sohasem hiábavaló! Most sem volt az. Mert sok helyi emberrel megismerkedtek. Például a népkerti Sörkert pincéreivel is. Mert ott elég sok időt töltöttek, és elég sok pénzt költöttek. Ez akkor kamatozott, amikor Cike, már mint ismerős bement a hely főnökéhez, és elmondta neki, hogy dolgozni szeretne. Aztán őszintén felvázolta a helyzetet. A főnök is fiatal volt, meg látta a társaság korábbi teljesítményét, bizalmat szavazott neki és azt mondta: nincs akadálya, de egészségügyi könyv kell! Természetesen – válaszolta Cike, és fogalma sem volt arról, hogy idegenként, egy idegen városban, hogyan fogja megcsináltatni az érvényes egészségügyi könyvet. Két napon belül meglett (ez egy önálló, szintén tanúságos történet), és be tudott állni a munkába.

A munka felszolgálás volt, nagyon szigorú, kötelezően betartandó szabályok szerint. A sörkertben összesen kilenc, egyenként tíz asztalból álló sor volt. Mindenki kapott egy sort, azért a sorért ő felelt! Tilos volt átmenni egymás sorába! A söntésben minden pincérnek volt egy francia blokkja a pulton. Kétpéldányos átíró tömbszerű füzet, melyben a lapok perforált kis cetlikre voltak osztva. A rendelést rá kellett írni egy cetlire, kitépni a perforáció mentén a lapról és odaadni a csaposnak, aki kimérte, ami rá volt írva és már lehetett is vinni. A vendégek minden egyes rendelést külön kifizettek, csak akkor kapták meg italukat. Zárás után a főnök mindenkivel külön-külön elszámolt. A füzetben maradt példány alapján kiszámította, hogy mennyi pénzt kell a pincérnek leadnia. A pincér fizetsége az volt, ami az elszámolás után a zsebében megmaradt. Csak borravaló volt a fizetés! Kiválóan lehetett így is keresni.

A kertben dolgozott egy törzsgárda és néhány újonc. Cike, mit újonc, az első elszámolás után boldogan konstatálta, hogy maradt a zsebében 160 forint. Nagyon jól érezte magát, alig várta, hogy találkozhasson Jankóval és Tibivel, és beszámolhasson nekik a keresetéről. Lett pénze mindenkinek cigire (4,50 Ft volt a Symphonia), reggelire (6 forintból kijött egy liter tej és hat kifli), még egy sör is belefér (általában 4,50 forintba került), sőt, még neki marad tartalékba is. Már éppen elindul, amikor az öregek utána szóltak: Öreg! Mennyi! – Százhatvan! – válaszolta Cike. – Elég jó – mondták a kérdezők. – Nekünk 540 meg 600 forint. Cike ugyan hallotta, amit mondtak, de fel nem fogta, annyira meg volt elégedve a saját jövedelmével. Azért útközben nyugtatgatta magát: nekik központi soraik vannak, nekem szélső, náluk sokkal több vendég megfordul, mint nálam. A kisördög befészkelte magát a gondolataiba, de kedvét nem tudta elrontani. Így ment ez három napig. Addigra már jobban összemelegedtek a régiek és az újak. Szombaton este a tíz órás zárás után az öregek azon tanakodtak, hogy melyik bárba menjenek le szórakozni kicsit. Cike javasolta nekik, hogy menjenek inkább a főiskola pince klubjába, ott nagyon jó program és rengeteg csehszlovák, német és csuvasföldi lány is van. – De ott zártkörű buli van – mondták a kollégák. Cike, aki hivatalból bejáratos volt a klubba, mint szakmai gyakorlatos főiskolás, megnyugtatta őket, hogy a belépőt ő rendezi. Le is jutottak gond nélkül, valamennyien. Jó zene, rengeteg fiatal lány és fiú, kiváló hangulat fogadta őket. A pincérek éppen elkezdték keresni a pultot, de Cike azt mondta, várjanak egy pillanatra. Ismerte a járást, tudta, hogy a bor ingyen van (az Egervin sok rekesz borral támogatta az építőtáborozókat) és pontosan annyi üveg borral tért vissza, ahányan voltak. Mindenkinek a kezébe nyomott egy-egy üveg bort. Kollégái már a bejutást nagyra értékelték, de az ingyen bor őszinte tiszteletüket is kiváltotta. A második üveg átvétel után ennek hangot is adtak. Három öreg félrehívta Cikét a többiektől. Beavatást tartottak. – Te mennyiért adod a sört? – Cike nem értette a kérdést. – A korsót 4,50-ért, a poharat 3,60-ért. Annyiba kerül, nem? – Igen, de mi a korsót 5,40-ért, a poharat 4,20-ért adjuk. Ez bevett szokás nálunk, ezért nem lehet átmenni egymás soraiba. - Az este kiválóan eltelt. Másnap Cike elhatározta, hogy ő is áttér az új árakra. Nagyon nehezen állt rá a szája, de aztán erőt vett magán és egy általa veszélytelennek ítélt vendégnél kipróbálta. Minden simán ment. Ezen felbuzdulva egyre bátrabb lett, egy idő után már el is felejtette az eredeti árat, csak új áron értékesített. Záráskor az öregek kíváncsian kérdezték: - Mennyi? – 360 forint – válaszolta büszkén Cike. – Lesz az még jobb is – mondták az öregek. Igazuk lett.

A termelési gyakorlat végére Cike megkereste a komplett nyaralásra való pénzét úgy, hogy Egerben is urasan éltek mind a hárman egész hónapban.

fer-   

     --------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2.

Jankó! Kicsinyes vagy!

Történet a múltból (1976). Ebben az esztendőben Montrealban olimpiai volt, Egerben pedig termelési gyakorlat a másodéves építészhallgatóknak. Az olimpián mindössze négy aranyérmet szereztünk, eközben Jankó, Tibi meg Cike kipróbálták, hogyan lehet belépőjegyeket árulni ingyenes rendezvényre.

Szombat délután volt, hét nap sütött az égen, a Sörkert fái alatt mégis hűvös volt, csak éppen nem tudták kipróbálni, mert egyetlen pohár sörre sem maradt pénzük. Hétfőn érkeztek meg Egerbe, mindössze négy teljes napot töltöttek el a városban és már nem volt egy fillérjük sem. Csak kóvályogtak a Népkertben, igazából azt sem tudták, hogy mit csináljanak. Pénztelenek voltak, de ami még ennél is rosszabb, teljesen tanácstalanok is. Ahogyan ott búslakodtak az egyik padon, vidám, kacarászó társaság közelített feléjük. A csapat már messziről, hangosan üdvözölte a fiúkat, mert nagyon jó társaságnak tartották őket. Az elmúlt napok során többször is összefutottak az egri éjszakában, kifejezetten jó kapcsolatba kerültek egymással. A Fagyikertbe siettek. A Fagyikert szintén egy kerthelység volt a Népkertben, csak kicsit másabb profillal, mint a Sörkert. Ott programok is voltak, sőt esténként még táncolni is lehetett, diszkó muzsikára. A helyiek azért rohantak, mert diaporáma műsor volt meghirdetve és kíváncsiak voltak a produkcióra. A diaporáma tulajdonképpen ismert muzsikára megkomponált diakép vetítést jelentett. Miközben a zene szól, a képek folyamatosan váltják egymást a vetítővásznon. Hívták a fiúkat is, menjenek velük, de ők kimentették magukat. Pénz nélkül nem akartak rájuk akaszkodni. Meg egyébként sem a csóró arcukat ismerték meg… A csoport elviharzott. Alig tűntek el a sarkon, amikor egyik pillanatról a másikra óriási vihar kerekedett, leszakadt az ég. Mindenki futott, mindenki fedezéket keresett.

A Fagyikertben egyébként már minden készen állt a programhoz. Elő volt készítve a magnó, az automata diavetítő és be is volt minden állítva. A benn lévők már kezdést várták, amikor kitört a vihar. A buli nem ingyenes volt, a bejáratnál jegyet kellett venni. Tíz forint volt egy jegy. A vihar kitörése után azonban a jegyszedők bemenekültek a fedett pultba, szabadon hagyták a bejáratot. Az utca népe egy emberként nyomult be a kapun, a fedett teraszra igyekeztek. A fiúk is ott találtak menedéket. Alig, hogy elhelyezkedtek és lecsapdosták magukról a vizet, a vihar ahogyan jött, ugyanolyan gyorsan is ment. Hirtelen újra kivilágosodott, a nap visszafoglalta a helyét az égen, s az aszfaltról azonnal párologni kezdett a víz. Minden nagyon gyorsan történt. A házigazdák úgy döntöttek, hogy mivel a vihar elvonult, mégiscsak megtartják a programot, igaz fél órás késéssel, mert az eső elől bemenekített technikát újra üzembe kellett helyezni. Egyúttal úgy döntöttek, hogy a továbbiakban már jegyet sem fognak árulni. Már egyébként sem tudnák elválasztani a bennlévők közül a jegytulajdonosokat a jegy nélküliektől. Tehát a nézők számára ettől kezdve ingyenes lesz a buli. A fiúk ezt meghallották, és úgy döntöttek, hogy ottmaradnak ők is. Új ismerőseik már körülülték a bejárat melletti asztalt, ők is leültek hozzájuk. Az látták, hogy folyamatosan jönnek az emberek, azt tudták, hogy a bejárat mellett a falon ott van a plakát, amelyikre rá van írva: belépő tíz forint. Azt is tudták, hogy hivatalos jegyárusítás már biztosan nem lesz.

Miközben beszélgettek, elkezdődött a műsor. Az emberek pedig egyre csak jöttek. Valaki felvetette, milyen könnyen lehetne most pénzt keresni, a jegyárusítással. A gondolat befészkelte magát Cike fejébe. Elszaladt és a pincérektől szerzett néhány blokklapot. Miután visszatért tollat kért, és a félbe vágott blokk egyik oldalára egy nagy számot írt, a másik oldalára pedig odaírta: Cike. Ezek a lapocskák lettek a jegyek. Hárman voltak, ezért megszervezték az árusítást. Cike és Tibi a kapu két oldalára álltak, Jankó pedig a három lépcsőfok tetején foglalt helyet. A menet a következő volt. Tibi megállította a befelé igyekvőket és rámutatott Cikére, aki így szólt: - Elnézést, program van, belépőt kell vásárolni! - A vendégeknek ez teljesen természetesnek tűnt, automatikusan nyúltak a zsebeik felé, és vették elő a pénzüket. Rögtön az első vásárlásnál probléma keletkezett, mert csak húsz forintossal tudott fizetni a vendég, de az árusok nem tudtak visszaadni. Cike határozott mozdulattal elvette a húszast, odanyújtotta Jankónak és hangosan utasította: - Váltsd fel! Jankó elrohant és felváltotta a pénzt. Eközben egész szép sor alakult már ki a kapu előtt. Cike gyorsan visszaadott a pénzből, és odaadta a blokkjegyet is az embernek. Az átvette, odaadta Jankónak, aki erre félreállt az útjából, és annyi mondott: - Jó szórakozást! – és ezzel a lendülettel visszaadta a jegyet a Tibinek, aki viszont odaadta Cikének. Azt Cike betette a többi jegy közé, és újra eladta a jegyet. Muszáj volt így dolgozniuk, mert mindössze nyolc darab jegyük volt. Ezeket adták el az est folyamán harmincnégyszer.  De amíg ennyi embert beengedtek, addig eltelt az idő is, a program is jól előre haladt. Egy idő óta már a távozás gondolatával foglalkoztak, de nem tudtak lelépni, mert egy ember makacsul leparkolt a bejárat előtt és csak figyelt. Közben Jankó, aki már feladta a jegyátvevői posztját, odasomfordált Cikéhez és a fülébe súgta: - Menni kéne, mert már van 180 forintunk és a pincérek is egyre többször bámulnak a kapu felé. Erre Cike tömören ennyit mondott: - Jankó! Kicsinyes vagy! – És még eladott további 16 db jegyet. Ám ekkor már mind a hármójuknak nagyon mehetnéke volt. De ott ácsorgott az ember! A jegyszedő mégsem sétálhat el az ajtóból! Egyszer csak Tibi flegmán megszólította a bámészkodót: - Öreg! Be akarsz menni? A sötétben is látszott, ahogyan felcsillant a szeme, és bólintott. – Akkor ugorj be! – vetette oda Tibi. És az ember már benn is volt. A fiúk meg ugyanazzal a lendülettel az utcán voltak, és látszólag nyugodtan, de folyamatosan gyorsuló iramban távolodtak a bejárattól. A sarok előtt tíz méterrel már futottak.

Háromszáznegyven forintjuk volt. Beültek a Sörkertbe. Kikérték söreiket, és csendben voltak. A sörök megérkeztek, mielőtt beleittak volna Cike annyit mondott: - Halljátok! Alig mertem megszólítani az első embert! Erre Tibi: - Ha rajtam múlik, meg se szólítjuk! Jankónak is volt mondanivalója: - A pincérek már tényleg jönni akartak. Kérdezgették egymástól, mi van ott a kapunál?

fer-                

------------------------------------------------------------------------------------------

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat